5. Esküvői Fotó Pályázatunk

Gyorsan elrepült ez az 5 év…. és a menüben ott sorakoznak mind az elmúlt évek döntős és díjazott fotói. Szeretem visszanézni a képeket, büszke vagyok az összes fotósra, mert úgy gondolom közösen velük sikerült értéket teremteni, ami most már itt marad velünk. Az 5 év során sok ember segítsége adódott össze, sok zsűritag áldozatos munkája …

Ünnepek

Lassan eltelik egy újabb év, eljött a december, közelednek az ünnepek. A karácsony mellett ebben az időszakban mi már lázasan készülődünk a jövő évi Esküvői Fotó Pályázatunkra is. Véglegesítjük a nevezési kiírást, készítjük az új oldalt a weblapunkra. Jövőre legalább egy új támogatója lesz a pályázatunknak, mégpedig az osztrák székhelyű Saal Digital, magyar weblapjuk: https://www.saal-digital.hu/. …

Gondolatok a WEDDCAMP előadásairól 1

Ahogyan már beszámoltam róla, idén ősszel a romániai WEDDCAMP esküvőfotós konferenciára látogattunk Gigi Eisenbergerrel és Koncsol Tündével. Azt hiszem, most már kellő idő eltelt, hogy a helyükre rázódjanak bennem a konferencián látottak, hallottak. Személy szerint úgy érzem mindegyik előadásból jutott valami, ami már itt marad velem örökre. Mindegyik előadó a saját tapasztalatairól, élményeiről beszélt, mégis …

WEDDCAMP

Kelet -Európai Esküvői Fotós Konferencia 2021 Szeptember 21-22. Ebben a posztban csupán össze szeretném foglalni miről is maradt le az, aki nem vett részt idén a Mamaia-án megrendezett “Kelet Európai Esküvőfotós WEDDCAMP Konferencián”. Én magam is csupán először látogattam ki az idén már 6. alkalommal megrendezett eseményre, köszönhetően Koncsol Tündének, aki felvett engem és Eisenberger …

Rólunk írt az Esküvő Classic magazin

Nyitókép: Váradi Sándor Photography, a MAEF Esküvői Fotópályázatának első helyezettje 2021-ben 2021-ben már harmadik alkalommal került megrendezésre a MAEF Esküvői Fotópályázata, melyre minden eddiginél több, 52 érvényes nevezés érkezett. Bár a vírushelyzet miatt az eredményhirdetés és a zsűrizés is másképpen zajlott, mint a megszokott, azért a háromtagú szakmai zsűri elismerésére mindenki egyformán nagy büszkeséggel tekint. A …

Lezártuk a 2021-es MAEF Fotópályázatot

Február 28-án éjfélkor zárult a 3. esküvői fotópályázatunk. Idén 54 érvényes pályázat érkezett hozzánk, ami egy stabil növekedést jelent a jelentkezők számában. Ennek köszönhetően, a pályázat kiírása szerint a fődíjon kívül még 5, plusz a közönség díj kerül kiosztásra. A következő hetekben, a zsűri két fordulóban dönt majd először a döntőbe jutott képekről, majd pedig …

MAEF 3. Esküvői Fotópályázat

Egy mindannyiunknak nehéz év után, talán mondhatjuk, hogy bizakodva érkeztünk a 2021 -es évhez. 2020 -ban a szabályozások és korlátozások között megtartott esküvők, legjobb pillanatait, fényképeit keressük, immár 3.alkalommal megrendezett esküvői fotópályázatunkon. Idén kategóriák nélkül, összességében a zsűri által legmagasabban pontozott fényképek fognak díjakban, dicséretekben részesülni. Idén a zsűri tagjai Molnár Kriszta lapigazgató, Herczeg Zoltán, …

Rólunk írt az Esküvő Classic magazin

Gratulálunk a nyerteseknek! MAEF Esküvői Fotópályázat 2020 –Idén hét kategóriában is győztest hirdetett a szakmai zsűri TÓTH KRISZTINA 2020.AUGUSZTUS. 26. Idén már második alkalommal került megrendezésre a MAEF Esküvői Fotópályázat, ahol az előző évhez képest, több kategóriában is megmérették magukat a hivatásos esküvői fotósok. A Sarvady Mátyás ötlete nyomán kiírt pályázat zsűrijében az Esküvő Classic …